Zselic átszelése, Simonfa - Újvárfalva

4. szakasz, Simonfa - Újvárfalva 2016.07.03
Run the Map: 53,3 km, +1017m
Runkeeper: 53,98km, + 860m

4 szakasz leölthető térkép

Simonfára korán reggel érkeztünk meg hárman (Gábor, Milán és Én) és autót a már jól ismert Meteor kulcsosház háta mögé parkoltuk le. Gyors felszerelés-ellenőrzés és útvonalterv egyeztetés után indultunk is a falun át, a horgásztó mellett elhaladva ki a 67-es főútra. Néhány száz méter után, nyugatnak tartva elhagytuk a főutat és beértünk a Zselici Tájvédelmi Körzetbe.

Nagyrészt jól futható, dimbes-dombos erdei utakon, több új pihenőhelyet is érintve haladtunk a zselici erdőségben, majd átvágtunk a pölöskei réten.

Kb. 9-10 km megtétele után megérkeztünk a ropolyi kastély épületéhez, majd keskeny aszfaltos út vezetett el a ropolypusztai gazdasági épületek, a „favágó tanpálya” és a halastó mellett egészen a zselici csillagvizsgálóhoz vezető letérésig.

Ezt mi most kihagytuk és inkább robogtunk tovább Hotel Kardosfát érintve Zselickisfalud irányába. Mindegyikünknek nagyon tetszett ez a zselici rész, változatos szép erdők, fejlődő turisztikai infrastruktúra, stb. Szóval megegyeztünk, hogy el lehetne tölteni itt is néhány napot… J

Egy szép gerincen és a szőlőhegyen leereszkedve értünk be Zselickisfaludba, ahol a falu szélén álló Vándor kulcsosháznál meg is álltunk pecsételni.  

Majd közúton átfutottunk Szilvásszentmártonra, aztán a mögötte lévő gerincet megmászva már ereszkedtünk is le a patcai Katica tanya mögötti domboldalon. A gyerekeknek, családoknak fejlesztett élmény és kalandpark bejáratához futottunk, ahova néhány perc múlva meg is érkezett feleségem a két gyermekünkkel, hiszen úgy szerveztük ezt a hétvégét, hogy ők, néhány baráti családdal együtt, itt töltik a napot és közben velem is találkoznak.

Ahelyett, hogy ők hoztak volna frissítést, gyermekeim Gábor sós kekszét kunyerálták el J, de azért nagy volt az öröm. Itt már ránk is fért egy kis pihenés, hiszen túl voltunk egy félmaratonon. 

Patca fő utcáján futottunk aztán végig, majd Gáborral kicsit túl is futottunk, hiszen a falu vége előtt a Kék balra elhagyja az aszfaltos utat, mi meg ezt nem vettük észre. Szerencsére Milán a hátunk mögül utánunk szólt, így nem kevertünk el jobban. 

Némi erdei futást, és egy dombgerincet követően, figyelő szemek kíséretében, megérkeztünk Szennára, ahol is a következő pecsétpont a helyi „Presszóban” volt. 

A pecséthez 200 m le kell térni a Kék útvonaláról, de rendesen jelölve van, így nem lehet eltéveszteni. Itt megint pihiztünk egyet, ittunk egy jó citromos sört, miközben a helyi erők szórakoztattak minket. Milán előrefutott, mondván úgy is sokat fotóz, utol fogjuk érni. Na ebből lett egy kis galiba.

Szenna után egy völgybe kellett leereszkedni, majd egy jobb kanyart követően egy csalános részen keresztül vezetett a kék. Itt Gábor kicsit lemaradt (elvégezni a dolgát) és nem a kéket követte, hanem egyenesen továbbment, mondván, hogy ne már csalánoson keresztül kelljen menni…. Szóval én közben kiértem egy rétre és érzékeltem, hogy Milán valahol előttünk, Gábor meg mögöttem sehol. Gondoltam, hogy tuti egyenesen ment tovább. Térerő nuku. Mit csinál ilyenkor az ember fia? Kiabál! Hangosan! Semmi.

Kb. 10 perc után mégis arra fújt egy kis térerőt a szél és Gáborral tudtam beszélni aki közben észlelte, hogy rossz irányba ment. Ő meglett, majd elkezdtünk tempósabban futni Milán után. 

Kaposdada előtt értük utol Milánt, aki már szintén várt ránk és a gabonamezők fotózásával ütötte el az idejét J

Újra együtt. Lefutottunk Kaposdadára, majd Kaposmérő felé elkocogtunk Kassai Lajos, „A lovasíjász” birtoka előtt. Gábor hosszú történetmesélésbe kezdett, miután kiderült számára, hogy Milán meg Én sem a Kassai Lajos nevét, sem munkásságát nem ismerjük. Mondjuk én soha nem mozogtam a szittyaugarősmagyar vonalon, de minden esetre érdekes egy fazon lehet. 

Minden esetre ez elég témát adott, hogy könnyedén elérjük - ismét egy kis kitérővel - , a kaposmérői Kis Kulcs Presszót, ahol pecsételtünk és ittunk egy jó hideg, ellenben szörnyen rossz ízű, alkoholfrei sört. Mondjuk ki tudja mióta porosodhatott ott. De a szükség nagy úr. Egy hosszabb pihenő után indultunk csak tovább, hiszen már 36 km-t a hátunk mögött hagytunk. 

A falut a 61-es főút irányába hagytuk el és egy hosszú és kimerítő szakasznak indultunk neki Somogysárd irányába. Kaposmérő után el is bizonytalanodtunk rögtön, mert a kék egy elhagyatott vasútállomásig vezetett minket, utána viszont se jobbra, se balra…. Vagyis akkor előre. Egy brutálisan benőtt dzsindzsán kellett átverekedni magunkat úgy, hogy a jeleket se láttuk, vagyis nem voltunk benne biztosak, hogy az a jó irány. 150-200 után aztán meglett a jel, egy „idegeneknek belépni tilos” táblán! Ez a rész valahogy nincs jól kitalálva egyik irányból sem! 

Kaposmérő és Somogysárd közti szakasz, a maga 15 km-vel nagyon hosszúnak tűnt. Fáradtak is voltunk már, a terep sem volt nagyon szép, de azért nyomtuk rendesen . Erdősávokat keresztezve, dzsindzsán, kukorica táblán keresztül, gabona és napraforgó táblák mellett kocogtunk, gyalogoltunk. Itt már nem sokat beszélgettünk, mindenki ment a maga tempójában, aztán egymást bevárva, közösen szentségelve sétáltunk, aztán megint csak kocogtunk. Így ment egészen Somogysárdig:). 

Somogysárdra viszont egész jó időben értünk, így miután a falu kocsmájában rövidet pihentünk, eldöntöttük, hogy átmegyünk még Újvárfalvára a következő pecsétért, hiszen az csak 3-4 km-re van. A falut összekötő közúton át is kocogtunk Újvárfalvára, aminek az első épülete a Noszlopy Gáspár kúria, s melynek a kerítésoszlopán meg is találtuk a Kék pecsétet. Csináltunk egy közös fotót, majd leültünk az árok szélére, hogy megvárjuk feleségemet, aki volt olyan jó fej, hogy hamarosan értünk is jött, hogy visszavigyen minket Simonfára. Ez a szakasz is nagyon sok élményt adott, de el is fáradtunk rendesen a melegben.