A göcseji tekergés

8. szakasz: Petrikeresztúr-Kerkakutas, 2017.február 26.

Run the Map: 50 km, +1050 m

Runkeeper: 48.85km, +943 m

Előzetesen annyit, hogy mostanra már távol kerültünk Pécstől, így felmerült az, hogy ne egy-egy szakaszt fussunk, hanem aludjunk valahol ott, aztán a teljes hétvégét szánjuk rá és két napot fussunk, megtéve 90-100 kilométert.
Közben azért megnéztük, hogy milyen tömegközlekedési lehetőségeink vannak  Göcsejben és hát meglepő módon a két "istenhátamögötti" falu között egy teljesen jó buszösszeköttetés találtunk (0 perc átszállási idővel). Úgy döntöttünk, hogy ez alkalommal még egy napos lesz  a futás, majd  a következő etapokat oldjuk meg „ott alvós” módszerrel.

Gábor kocsijával hárman korán indultunk Pécsről, hogy 8-ra már  kényelmesen , kávé szünet beiktatásával, már ott is legyünk a Petrikeresztúri katolikus templom oldalában. Gyors átöltözés és a kötelező indulós kép ellövése után indultunk is nyugati irányban.

A múltkori beszámolót azzal kezdtem, hogy a rossz időjárási előrejelzések ellenére érdemes elindulni…, ha meg jók azok az előrejelzések, akkor meg főleg. Február végéhez képest tökéletes időt vetítettek előre nekünk vasárnapra az időjósok és most be is jött nekik. Hajnalban és reggel mínuszok voltak, így kőkeményre fagyott talajon indultunk neki, később aztán volt némi csúszkálás a sárban, de a napsütés és a kellemes 8-9 fok kárpótolt minket.

Indulás után rögtön meg is akadtunk a kislengyeli patak rozzant hídjánál, amin azért nem lehetett csak úgy átszaladni, némi egyensúlyozást igényelt.

A Göcsejre jellemző, egymástól néhány kilométerre, vagy néhány száz méterre lévő, dombtetőkre épült „szeg”-es településrészek között haladtunk. Először Barabásszegre (van egy nagyon faja turistapihenő és vendégház a templomnál) tértünk be, majd Vörösszeget érintette a kék jelzés útvonala. Aztán meg Kereseszeg elhagyatott házikói között kocogtunk. Köztük meg hol szántóföldek mentén, hol pincék között, hol falukat összekötő betoncsíkon róttuk a kilométereket a reggeli napsütésben, mígnem elértük az első pecsételőpontot  a kislengyeli buszmegállót.

Kislengyelen 2 pecsét is van. Egy a buszmegállóként szolgáló épület oldalában, egy pedig az ezzel szemben lévő Malom turistaháznál. Mi az előbbit használtuk. A helyi látványosság : egy olajkút van rajta, amit meg is néztünk élőben, jó közelről, ugyanis a kék közvetlenül mellette tér le a Kislengyelből kivezető aszfaltútról Kustánszeg irányába. 

Azt kell hogy mondjam, ez a nyers olaj nem egy gusztusos dolog, de hát miért is lenne az. A villanymotorral (!!!) meghajtott kút szivattyúzza fel a felszínre a fekete trutyit, ami csöveken keresztül a zalaegerszegi olajfinomítóba pumpálódik. Mindezt egy energiafűz telepítés mellett. Kicsit paradox szitu, de fel lehet dolgozni:).

A kislengyeli patak völgyében indultunk hát északnak, ahonnan Kustánszeg település előtti dombhátra kapaszkodtunk fel.

Az idő tökéletes volt, a talaj még kemény az éjszakai fagyok miatt, a jelzések jól követhetőek, így teljesen jól haladtunk futva, kocogva. Kustánszegen ismét megnéztük a vidékre jellemző építkezési megoldást a boronafalú építkezést, de nem álltunk meg még a Lesz Vigasz Presszónál (alternatív pecsétpont) sem, és a Göcsej Kempingnél sem, csak leszaladtunk a völgybe. Kustánszeg után felkapaszkodtunk egy domboldalra, ahonnét még egyszer visszatekintettünk a településre. Majd egy jól körbekerített fenyőfa-telepítés mellett vitt az utunk.

Nekilúdultunk a mai nap leghoszabb (16 km) település érintése nélkül megtett szakaszának. Volt ezen a szakaszon mindenféle terep adottság. Vizenyős völgyektől és bokáig érő sártól kezdve, keményre járt erdei úton át az aszfaltcsíkig, de a jelzés végig kiváló volt, főleg, mert a Göcseji Galopp (GG) túrák is nagyrészt a  kéken mennek, legalábbis ezen a területen.

Én nagyon szerettem ezt a szakaszt, hiszen kellően változatos volt az erdő és tempósan is tudtunk haladni. Egy darabig… Ugyanis 1 km-el a Zalalövőhöz tartozó Nagyfernekág előtt egy út lett építve. Nem jelölte sem a GPS-ünk, sem a Kék túrás füzetke. Semmi. Egyszer csak ott lett. Viszont kivágták a fákat és velük együtt a  kék jelek is eltűntek. A vízelvezető árkon át lemásztunk az útra, majd elkezdtük keresgélni a jelet. Szerencsére a másik oldalon, az utolsó jeltől jobbra  200 méterre, egy szervizút indult, amin fel tudtunk mászni az út melletti töltésre és  amin „érzére” irányba továbbindulva végül is meglett a kék jel és Nagyfernekág település.
Gábor: a kéken egy vizenyős völgyből emelkedve találtuk magunkat szembe az úttal, sajnos a tereprendezés után maradt egyetlen fára kéket festettek ez elvitt minket jobbra, ahol sáron kívül semmi nem vitt át az úton, aminek túloldalán egy "megmászhatatlan" rézsű van. "Szerencsére" jól tippeltünk és 200 méterre nyugatra találtunk egy szervizutat amin az úttal párhuzamosan sarat dagasztva haladva 150-200 méterre meglett az "északra" tartó dűlőúton a kék folytatása.
    

Gyorsan átkocogtunk a falu főutcáján, majd aztán megint jött a fejvakarás. A települést elhagyva előttünk a völgyben már Zalalövő látszódott.  A térkép alapján  jobbra a völgy irányába kellett volna indulnunk, a fákra  és az oszlopokra festett jelek azonban balra irányítottak minket. Némi tanakodás után végül is a jeleket követtük (Gábor: balra a magassági pont és az átjátszó torony felé a betonon) és így egy kis kitérővel ismét Zalalövő felé vettük az irányt, csak nem az aszfalton, hanem egy földúton, majd egy szép bükk-erdőben. Valószínű, hogy a néhány évvel ezelőtti  újrafestést nem követték még le a térképek.

Igazából ez a kis extra kanyar azért is jó, mert így legalább megnéztük Borosán-völgyi kegyhelyet, ahol miséket is tartanak. A forrásból sajnos most nem folyt a víz, így annak vizét nem tudtuk megkóstolni.

Beérve Zalalövőre ismét gondolkodóba estünk. Ugyanis azt tudtuk, hogy a vasútállomásnál van a pecsét és az nincs rajta a Kéken, de betérve a településre nem láttunk sehol sem pecséthez való letérést jelző felfestés. Azt gondoltuk, hogy csak lesz valami jelzése ennek,  meg valami gyaloghíd át a Zala „folyón”. Így először balra indultunk tovább a Kéken, majd Milán határozott javaslatára inkább megfordultunk és a biztosra mentünk és a közút hídján keltünk át a Zalán.

Gábor: egy kis utcán leereszkedve a településre T elágazóban jobbra áthúzott kék és sárga festés van egy oszlopon balra semmi, ezért indultunk balra amerre látszik a vasútállomás, csak a Zalán nem lehet átkelni. Jobban körülnézve kicsit takarásba jobbra van a kék kereszt amit követve (2 X 890m könyv szerint) jutunk kerülővel a vasútállomásra. 

Végül Milánnak lett igaza, mert tényleg csak így lehet elérni a vasútállomás melletti bringatárolóra szerelt pecsétdobozkát.

Az eddig a kis elbizonytalanodásokkal, elkavarásokkal együtt összesen 31 km-et tettünk meg 4,5 óra alatt, azaz viszonylag jól haladtunk. Itt pihiztünk egy 20 percet, ettünk, ittunk, feltöltöttük vízkészleteinket és "pontosan" 13.00-kor indultunk tovább az utolsó, Kerkakutasig tartó szakaszra.

Biztosra kellett mennünk. Igaz, hogy  volt több, mint 3 óránk a busz indulásig az előttünk álló 17-18 km-re, de a Zalalövő előtti 2 km-en 3-szor is tébláboltunk, kerestük a jelet… és az viszi az időt. Meg azért már kisebb lendülettel faltuk a kilométereket.

Visszamentünk ugyanoda, ahol elhagytuk a Kék jelet, majd Zalalövő Pörgölin részén áthaladva elkezdtünk felkapaszkodni a Pacsa-hegyre. A szépen karbantartott hétvégi házak és régi présházak között kanyargó út mentén egy hirdető oszlopnak is használt fán egy érdekes arcra lettünk figyelmesek.

Pacsa-hegy végén megint kettévált a régi és az új jelzés. Mi persze az újat követtük, ami egy kicsit hosszabb volt így és ugyanoda értünk ki, mint ha  régin mentünk volna, de biztos megvan ennek is az oka:).

Szerintem eddig kék utunk „jelzéstechnikailag” legérdekesebb részéhez értünk. Néhány kilométeren keresztül egy bükkerdőn keresztül futottunk, ahol néha volt erdészeti út, vagy ösvényszerű nyomvonal, néhol még az sem, de az biztos, hogy a jeleket ad hoc festették a fák külső, vagy éppen belső felére… Azt gondolom, hogy köv. képek jól jellemzik a szakaszt. Egy szép nagy erdőben szaladgáltunk jobbra-balra, jelzéstől-jelzésig.

Azért nagy nehezen kikeveredtünk az erdőből és elértük Csöde falut, ami igazából Csöde település Felsőcsöde része volt. Itt 3 érdekes dolog van van: egy giganagy kék jelzés, a kék útvonal alternatív pecséthelye (ahol nyilván adminisztráltunk is egyet ) és az, hogy ezen a szakaszon becsatlakoztunk a Szombathelyet a franciaországi Tours-al összekötő Szent Márton zarándokútba.

 Azért is Felsőcsödén (buszmegálló) pecsételtünk, mert a másik pecsét lehetőség Pusztaszentpéter elhagyatott házai között némi letérővel közelíthető meg. Mi meg már biztosra akartunk menni és nem keresgélni a pecsétet.

Csődét, az arról kivezető aszfaltcsíkon hagytuk el. Majd bevetettük magunkat ez erdőbe. Kivételesen itt nagyon jól jelzett köves, földes utakon szintbe, vagy talán egy kicsit lefelé is tudtunk kocogni, szóval újra szépen haladtunk. Egészen a fent említett tanyákig. Szinte elrepült ez a 3-4 km. Puszatszentpéteren egy házat láttunk csak, ami lakott lehetett, mondjuk féltették is rendesen. Úgy hagytuk el a házak környékét, hogy  a pecséthez való letérést nem is láttuk, szóval jó döntés volt Csödén pecsételni.

A tanyák után egy vizenyős völgyben ismét elvesztettük a jelet. Én befutottam néhány nyiladékba, de vagy 15-20 perc keresgélés, iránytájolás után találtuk csak meg a helyes utat. Én itt már kicsit aggódtam is, hogy mi lesz a buszunkkal. Egy dolog vigasztalt minket, hogy egy 8-10 egyedet számláló szarvascsorda zúgott ki az erdőből, nem mesze tőlünk.

Gábor: valójában a házat (-kat) elhagyva az út egyenesen halad majd egy u alakot leírva visszakanyarodik a falu fölé, de ez az u alak illetve az irány abszolute érzékelhetetlen és jelöletlen, hárman kerestük háromfelé keringve egy réten mint a gólyafo..., Gábor a trackje szerint volt, hogy 100m volt az u felső visszajövő ágától. Tehát ház (-ak) után "egyenesen" fel a kaptatón van a helyes út a jel majdcsak meglesz feljebb 2-300 méterre. A tracken látszik ahogy bementünk egy völgybe keresve a jelet, nem az a jó út, "hagyjátok ki a völgyet"!  

Az utolsó 6 km-en, jelentem, már nem kavartunk el. Nem mondom, hogy jelek mindig logikusan követték egymást és az általunk logikusnak ítélt nyomvonalat, de legalább nem hagytuk el:). Gábor: kedvencem a fenti térképen a 44 km kis zöld négyzetétől, az uttal párhuzamosan egy fenyvesben fától-fáig való jelölés a föld úttól 50-70méterre, igazi tökön-paszulyon.  
Kerkakutas előtt szép mezők mellett haladtunk, és már szépen kirajzolódtak a Lendva feletti szlovén dombok.

A falu szélén elhaladtunk egy kis magántó mellett, majd a temető kerítése mellett megérkeztünk Kerkakutas faluba , aznapi végcélunkhoz. Egy röpke pillanatra felmerült, hogy 3 km-t még megyünk Alsószenterzsébetig, de aztán Gábor arcáról tisztán leolvasható volt, hogy hova menjünk ezzel az ötletünkkel 

Szóval 4 előtt beértünk a faluba és így volt még bő 20 percünk a busz indulásig, hogy rendbe szedjük magunkat. Majd befutott a busz, ami elvitt minket Lentibe, majd gyors átszállás és fél 6-ra már Petrikeresztúron voltunk, ahonnan  reggel  indultunk.

Összefoglalva ez is egy szép és élményteli szakasz volt, de azért nem ártana javítani, pótolni a jelöléseket, itt Göcsejben. 
Gábor: eddigi tapasztalatainkkal ellentétesen és éppen ezért teljesen meglepett a buszsofőrünk, kedves volt, segítőkész, amikor említettük a 0perces átszállási időnket. Bólintott, telefonált, "odalépett" és "tökig sárosan", feltűrt gatyában elértük a másik buszt. Ezúton is köszönöm, egy személyben lerombolta az eddig kialakult összes negatív véleményemet a tömegközlekedésről (na nem egészen:).