Simonfa és Pécs között

Zselicben a kék sáv mentén

3. szakasz: Pécs - Simonfa, 2016.05.22
Strava: 64km, 1966m+
Runkeeper: 63.81km, +1848m

3 szakasz leölthető térkép

Az előző futásunk után most is visszafelé haladtunk. Zselic szívéből Simonfáról egészen otthonunkig Pécsig szaladtunk.

 Még márciusban futottunk legutoljára a kéktúrán, ezért már időszerű volt a mecseki szakasz folytatása. Arról a futásról itt olvashattok bővebben. Május 22-e vasárnap futottuk ezt a szakaszt, de annyira kevés időm volt mostanában, hogy nem tudtam foglalkozni az írással. Ennek köszönhetően ez most egy sok képes, kevés szöveges összefoglaló lesz a címben említett szakaszról. 

Még márciusban futottunk legutoljára a kéktúrán, ezért már időszerű volt a mecseki szakasz folytatása. Arról a futásról itt olvashattok bővebben. Május 22-e vasárnap futottuk ezt a szakaszt, de annyira kevés időm volt mostanában, hogy nem tudtam foglalkozni az írással. Ennek köszönhetően ez most egy sok képes, kevés szöveges összefoglaló lesz a címben említett szakaszról. 

  Hatkor Kaposvár felé induló busznál beszéltük meg a találkozót. A távolsági busz csak Szigetváron és Kaposváron állt meg. Megkérdeztük a sofőrt, ha megvesszük Kaposvárig a jegyet, akkor lassít Simonfán? Természetesen a válasz nem volt! :( Ezért csak Szigetvárig utaztunk, ahol egy másik busszal terveztük a továbbjutást Zselic szívébe. Azt azért megjegyzem, hogy útközben két kollégáját is kirakta a buszvezető. :) Szigetvár határában, ha jól emlékszem a megállóra akkor a Turbéki temetőnél szálltunk le a buszról. Bő fél óránk volt a csatlakozásig, ezért a srácokkal kerestünk egy kocsmát, boltot, ahol tudtak egy kávét inni. Meglepetésünkre Gábor csináltatott egyen Crestyle-os Futunkakéken pólót. Rögtön fel is húztuk Bázzal. Sétáltunk vissza a megállóba és egy hirtelen ötlettől vezérelve megbeszéltük, hogy próbáljunk meg stoppolni, amíg nem jön a busz. Nagy meglepetésünkre a legelső autó megállt. Egy fiatal hölgy a fiával Kaposvárra igyekezett. Szó szerint ugyanis én még az ajtót sem tudtam becsukni és már el is indult. Annyit mondott csak, hogy bocsi, sietünk! Negyed óra, húsz perc múlva lassított a simonfai buszmegállónál és mi gyorsan kiugrottunk! Több mint fél órát nyertünk ezzel a gyors autózással. 

Meteor kulcsosház

Szinte senki nem volt a településen, de a jelzéseket követve gyors megtaláltuk az irányt, majd a templom előtt a Meteor kulcsosházat. A díszes székelykapun bementünk az udvarba, majd az esőbeállóba lepakolva nekikészültünk az indulásnak. 

Indul a csapat!

Elkészült az első fotószünetes, futunkakékenes csapatkép, előtte mindannyian előbányásztuk zsákjainkból az igazolófüzetet és szép sorban belepecsételtünk. 

De előtte még bélyegzünk!

A templom előtt még készült pár kép, de mivel nem voltak ideálisak a fényviszonyok, ezért nem kerültek ide, utána jobb kéz felől elhagytuk a Zselic kulcsosházat, majd egy mélyútba fordulva megkezdtük a zselici kéktúránk keleti szakaszát.

Mélyútban

A reggeli kávé itt már igencsak dolgozott, ezért a futást itt-ott meg kellett szakítanunk. De rövid pihenők után folytattuk megkezdett utunkat.

Kereszt a Nagy.hegyen

A mélyútból kiérve egy nagy rendezett területre értünk fel. Egy villanypásztorral bekerített területen lovak legelésztek és figyeltek minket. 

Bámuló!

Mindenféle színben tündököltek, mikor közelebb értünk akkor pedig vágtázva álltak odébb. Látszott, hogy jó soruk van itt a lovaknak. Nagy területen csak úgy szabadon mozoghatnak kedvükre.

Tarka paripák!

Ébred a család.

Még egy kis telefonbeszélgetés és aztán már semmi sem tarthatott vissza minket a futástól. Kisebb erdőfoltok és nagy nyílt területek váltogatták egymást. Némelyiken jó lett volna kicsit körülnézni virág ügyileg, de ez a túra most nem erről szólt!

Aztán elindulunk!

Sokáig a kék sáv mellett egy Sultan's trail jelzés volt a fákon. Korábban sosem hallottam erről az útról, pedig fél Magyarországot behálózza ez a Bécs és Isztambul közti kulturális útvonal.

Kék sáv és a Sultan's Trail

Gálosfa előtt megmásztuk a Balla-tetőt, majd a Sipos.hegyet. Árnyékban mehettünk, cserébe kaptunk egy kis sarat. De szerencsére nem volt vészes és ki tudtuk kerülgetni a tócsákat. 

Kevés sár is volt.

Hosszú egyenes, betonozott löszmélyút vezetett le a faluba. Oldalra volt egy két mellékút, némelyiknél elég pazar vityillókat figyelhettünk meg. 

Betonozott mélyút

Majd egyszer csak vége lett meredek partfalaknak és már lent is voltunk a gálosfai templom mellett. 

Gálosfa határában

Elfutottunk mellette és kiértünk a község központi részére. Visszafordulva a nagy füves placcról jól nézett ki a templom a faluházzal és egy magas haranglábbal az előtérben.

Gálosfa központ

Többiek aszfalton én a fűben botorkálva kerestem a pecsételőhelyet. A jelzés a fűben, pontosabban a járdán vezetett. Egy boltnál aztán ismét összefutott kettőnk útvonala. Megnéztük előre és írták, hogy az épület mögött van a doboz. De hiába keresgéltük ott csak két magánház volt.

Gálosfa bélyegző

Pedig még tábla is mutatta. Aztán segítségünkre voltak a kutyák, akiknek az ugatására kijöttek a jobb oldali házból és már sejtették, hogy mit keresgélünk, ezért szóltak, hogy jöjjünk csak nyugodtan, itt kell bélyegezni. Este, sötétben ezt biztosan nem találtuk volna meg. Beszélgettünk kicsit a házigazdával, majd megköszöntük neki segítséget és tovább álltunk.

Ezen bolt mögötti udvarban van a kéktúra pecsételő dobozka

Gálosfa főutcáján futottunk, majd még mielőtt elhagytuk volna a falu végét jelző táblát keletre fordultunk a Zselicvölgyi Szabadidőfarm felé.

Elhagyjuk a települést

De nem sokáig "örülhettünk" a kényelmes aszfaltnak, mert áthaladtunk egy hídon, aztán jobbra letértünk róla. Nyomvályús, pocsolyás földes út következett. 

Újra kicsi sár

Majd a fenti képen látható erdőbe beérve megkezdtük a mászást a Bükk-tetőre. Eddigi szakasz legmeredekebb emelkedője volt ez. Meg sem próbáltuk futni, gondolván még sok vár ránk Pécsig. 

Talán a legmeredekebb zselici emelkedő Gálosfa külterületén!

Jól kitaposott, kijárt ösvény szerencsénkre nem volt nedves, de esőben, sárban itt óvatosan kell közlekedni, mert nagyon csúszhat. 

Bükk-alján felfelé a kék sávon!

Mikor felértünk az út egyik oldalán erdő, a másikon egy fasor mögött nagy tisztás volt. Természetesen kinéztünk ide és nagy meglepetésünkre egy kerítés, valamint egy kilátó fogadott. 

Lekerített kilátó Bükk-tetőn

Bükk-tetőn lévő kilátóból fantasztikus panoráma lehet, pedig ahonnan mi láttuk onnan sem volt piskóta. 

Alattunk Kistótváros, illetve a Zselicvölgy szabadidőfarm

Gálosfánál kitáblázott szabadidőfarm épületei voltak lent a völgyben és az lehetett itt lekerítve.

Kerítéssel elzárt terület

A szép kilátásnak hamar búcsút intettünk és befutottunk az sűrű erdőbe. A Kórus-dombi esőbeállónál megfigyeltük a kéktúra táblát, aztán próbáltam meggyőzni a srácokat, hogy mindjárt a csepegő-kői letérőhöz érünk, mi lenne ha kis kitérővel megnéznénk azt!  

Tanakodás

Nem volt túl nagy lelkesedés! Aztán mikor megálltunk és az amúgy is fájó térdembe belenyilallt a fájdalom akkor már bennem sem volt kérdés! Bal térdem oldalt már hetek óta fájt, de még pont csak annyira, hogy tudjak futni. De itt hirtelen olyan erős lett a fájdalom, hogy alig tudtam ráállni. 

Csepegő.kői lejárat

Gondolkoztam is, hogy na most mi lesz! De aztán pár perc séta után amilyen gyorsan jött a gond, olyan gyorsan el is illant. Nem mondom, hogy nem fájt utána, de csak pont annyira mint előtte. 

Zselici táj

Lent a völgyben volt Kistőtváros, itt fent az út mentén, pedig Nagytótváros, de emlékeim szerint egyetlen egy házat sem láttunk. Ellenben szokásos zselici tájat kerítéssel megint csak. 

Újabb kerítés

Szabás is hasonló elnéptelenedő település mint az előzőek, annyi különbséggel, hogy itt még állnak, látszódnak a házak. Talán még párban laknak is. 

Szabáson

De csak földes úton lehet megközelíteni a települést. Mi is azon poroszkálva hagytuk magunk mögött az utolsó házakat is.

Az egyik romos ház Szabáson

Régi tábla

8,6 kilométerrel az előző és 2,5 kilométerrel a következő pecsételő állomás előtt láttuk ezt a régebbi kivitelű táblát, de leginkább már csak az újakkal lehet találkozni. 

Futunk a kéken!

Én inkább a fényképezéssel voltam elfoglalva, miközben Gábor még a lába alá is figyelve pár opál darabot szedett össze az útról. Ebben a mélyútban több helyen aztán mi is láttuk az ásványt. 

Ismét mélyútban, ezúttal Felsőkövesd előtt

Kis emelkedő után mikor kiértünk az árnyékos útról, már meg is érkeztünk Felsőkövesdre. Egy nagy gazdasági épületnél jobbra tértünk, majd a buszfordulót elhagyva közeledtünk az apró kis település házai felé. 

Felsőkövesdi gazdaság

Innen Felsőkövesdtől egészen Hollófészekig a Fekete István emlékösvénnyel párhuzamosan haladtunk. Az emlékösvényről itt olvashattok bővebben.

Fekete István emlékösvény táblája

Az út jobb oldalán voltak a házak, bal oldalt pedig ligetes szépen karban tartott terület volt. Rendezett kis falu képét mutatta nekünk. 

Felsőkövesdi utcakép

Bélyegzőt egy hirdetőtáblán a harangláb mellett találtuk. Vizünk itt már fogytán volt, de nem láttunk sehol sem kutat. 

Kövesdi pecsét

Egy keveset azért ittunk és ettünk az árnyas fa alatt, majd pár perc szusszanás után már ismét a kék sávot követtük. 

Pihenés a harangláb alatt

18 kilométer volt a lábunkban, de még nagyon távolinak tűnt a végcélunk Pécs. Aszfaltozott út vezet le Alsókövesdre. 

Aszfalton futunk Alsókövesdre!

Alsókövesd valójában egy nemrég rendbe hozott kastélyból áll. Itt sem volt semmi mozgolódás, de gondolom nem hiába újítottak fel.

Kastély, Alsókövesd

Még egy rövid szakaszon aszfalton mentünk, majd letértünk róla és jó nagy dzsindzsán átverekedve szaladtunk Abaliget felé. 

Kezd meleg lenni!

Bakóca feletti kanász-hegyre a szokásos, erdős-árnyékos és kitett részek váltogatták egymást. 

Kanász-hegyi kéktúra tábla

Az új kéktúra táblák itt sem sikeredtek valami jól, csakúgy mint a mecsekiek. Az irányunkba mutató mindkét felirat csak akkor érhető el, ha letérünk a kék sávról! Ellenben Abaliget vagy a vasútállomása nem szerepel sehol!

Távolban Bakóca

Széles földes útra vezetett minket a kék sáv, alattunk pedig látható közelségbe került Bakóca. 

Fekete István emlékösvény táblája útközben

A fák között pedig egy kilátónak tűnő építményre lettünk figyelmesek. Térképünk nem jelölte és táblák sem mutattak az irányába. 

Bakócai tanösvény kilátója

De találtunk egy ösvényt ami arra vezetett, pár száz méter után aztán már ott álltunk a három szintes kilátó alatt. Az erdei kilátó a bakócai tanösvény első állomása és azért nem volt még kitáblázva, mert még lezárt munkaterület.

Alattunk Bakóca

A lezártnak csak átvitt értelemben nevezhettük, ezért természetesen nem hagyhattuk ki, hogy felsétáljunk rá és megnézzük a kilátást a tetejéről. Fenti képen látszik, hogy az éppen virágzó akácfák kicsit bezavarnak a látványba, de azért egész jó a panoráma Bakóca felé. 

Meredek lépcsősor

A lépcsők itt is, mint a pár hónapja meglátogatott grábóci kilátónál nagyon meredekek és keskenyek. Lefelé nagyon oda kell figyelnie az embernek, hogy ne csússzon le a lába a lépcsőfokról. 

Közel van már Zselic teteje!

Kis kitérő után pedig már nagyon közeledtünk a dombság legmagasabb pontjához. Innen már csak 900 méter volt, viszont Abaliget még több mint 16 km.

Baktatunk!

Mily meglepő egy kerítéssel elzárt művelt terület mellett sétáltunk árnyékot keresve fel a csúcsra. Aztán a Dél-Dunántúli kéktúráról letérve értük el a magaslatot. Pontosabban azt hittük, hogy lejöttünk róla, de a csúcstáblánál kissé elbizonytalanodtunk. 

Hollófészek (358 m)

Ugyanis ott is volt tábla és jelzés! A nyíl egyenesen tovább mutatott, de mi inkább visszafordultunk és a biztosat választottuk. Zselic első orchideája is meg lett a csúcs mellett, egy Madárfészek békakonty személyében. 

Madárfészek békakonty (Neottia nidus-avis)

Már jó ideje a széles földes úton kanyarogtunk, a Hollófészekről leereszkedve is azon kocogtunk. 

Tűző napon!

Pár kilométeren keresztül még árnyékban futottunk, de már itt nagyon kevés vizünk volt, ami később meg is bosszulta magát. 

Fél mélyút!

Általában én vagyok aki felkészületlen, de most Gábor is elkövette ezt a hibát. Amikor aztán kiértünk egy nagy füves legelőre a tűző nap még jobban kezdett kikészíteni minket. 

Kitett szakasz

Biztató jel volt, hogy a távolban már látszott a Mecsek, de mindemellett az is látszott, hogy milyen messze is van még! 

Távolban már a Mecsek!

Az öt kilométeres táblánál azt gondoltuk, hogy ezt már csak ki bírjuk valahogy. 

Már csak 5 km Abaliget!

Ez a rész nagyon tetszett, ezért sűrűn meg-meg álltam fotózgatni. Na meg a fáradtság és szomjúság miatt is lassabban haladt az ember. 

Völgyben Szentkatalin és Karácodfa

Szentkatalin és Karácodfa feletti búzatáblánál még Gábor is elővette a miattam cipelt fényképezőgépét. Beázott a fényképezőgépem pár hete és nem voltam biztos benn, hogy hogyan fog muzsikálni. 

Művelt terület határán.

Ezért megkértem, hogy a biztonság kedvéért hozza magával. Szombat reggel, egy nappal az indulás előtt valami csoda folytán javult, száradt ki a masina. Előtte egy hétig semmire nem reagált. 

Búzamező

Itt kissé szétszakadtunk Báz bírta a legjobban és ő jóval előttünk ment, én fotózgattam, de it Gábor elővette, ezért ő még jobban lemaradt. 

Még mindig napon!

Ami furcsa volt itt, hogy nem volt bekerítve a veteményes! Föl-le ingadoztunk, de egyre jobban ereszkedtünk le a Bükkösdi-víz medrébe. 

Napos pihenőhely

A nem túl kecsegtető, tűző napra kirakott padok, asztalok mellett gyorsan elillantunk. Apró kis erdőfoltokban ismét árnyékban hűsölhettünk. 

Kicsi árnyék.

Vizünk viszont már sajnos nem volt, de egyre közeledtünk, bíztunk benne, hogy a vasútállomáson lesz kút, mert ha nem akkor Abaligetig nagyon meg fogunk szenvedni. 

Fehér madársisak (Cephalanthera damasonium)

Egy szép fehér madársisak mellett azért nem tudtam csak úgy elszaladni. 

Nehezen járható rész

A fenti képen látható részen térdig, de volt hogy derékig érő gazban törtük az utat. Jelzés a jobb oldali fákon volt, de csapás az nem volt semerre. 

Megkezdjük az ereszkedést!

Fentebb Zengőtől egészen a Jakab-hegyig látszottak a Mecsek vonulatai, de ahogy vesztettük a szinteket, úgy egyre kevésbé. 

Végre árnyékban!

Sűrű erdőbe értünk be, vékonyka fákon voltak felfestve a jelzések, jobbra-balra kanyarogva egyszer csak egy házikóhoz értünk ki.

Nehéz terep közvetlen az aszfaltút előtt!

Kutya ugatott is rendesen, ezért nem követtük a jelzést, hanem jobbra letérve kimentünk a műútra. Itt még nem tudtuk, hogy lesz-e víz az állomáson, ezért a legelső háznál kértünk. Kiderült, hogy ők is pont azért mennek, de azért volt még nekik otthon egy kis szódájuk azzal megkínáltak minket. 

Szódát adó házikó!

Közben az is kiderítettük, hogy lesz kút a vasutas épület bal oldalán. Ez nagy megnyugvást adott mindhármunknak. 

Onnan jövünk, arra megyünk!

Abaligeti vasútállomás

Két árnyékos pad és víz! Nem is kívánhattunk volna ennél többet. Leheveredtünk és feltöltöttük készleteinket. Ittunk és ettünk is egyaránt. Gábor még a szokásos zokni cseréjét is beiktatta. 

Víz és árnyék!

35 kilométernél jártunk, ekkor már a táv fele meg volt. Jó fél órát ejtőztünk itt, végén még a pecsétek is bekerültek az igazolófüzetjeinkbe. 

Pecsét!

Ezt a részt Gáborral éjszaka már teljesítettük a Mecseki Mátrix során, de akkor sötétben nem pecsételtünk sehol. Emlékszem itt a síneknél rossz helyen jöttünk át a patakon, akkor azt nagyon megszenvedtem. 

Átmegyünk a síneken

Most szerencsére világosban már megtaláltuk a helyes utat, ahol kényelmesen áthaladtunk a víz felett. A túlparton hamarosan beértünk az árnyékot adó erdőbe.

Vizenyős terület

Sötétben nagyon sokáig tartott itt az ereszkedés, úgy tűnt mintha össze-vissza, jobbra-balra kanyarognánk. Most azért sokkal átláthatóbb volt a terep és az emelkedő sem volt olyan vészes. Nem mondom, hogy végig futottunk, de azért bele-bele kocogtunk.

Terebélyes harangvirág (Campanula patula)

Kevés virágfotó készült a túrán, ezért gondoltam, hogy berakom ezt a terebélyes harangvirágot. Itt ahol nap mint nap futok ritka ez a faj.

Kicsi árnyék!

Egy-két erdőirtás miatt kellett csak kimennünk a napra, de ahogy kapaszkodtunk felfelé egyre kevésbé vártam a fenti részt. Ugyanis ott még bokor is alig akad.

Várakozás

Aztán egyszer csak kiértünk a menedéket adó fák közül, de még mindig felfelé kellett futnunk. Erre nem emlékeztem.

Felfelé

Szerencsére vizünk volt még bőven, azzal nem volt gond, de eléggé visszafogott volt a tempónk.

Felfelé 2.0

Aztán végre valahára csak megérkeztünk a tetőre. Egy tábla jelezte, hogy jó felé tartunk, mert itt jelzés az nagyon kevés volt.

Köves-dűlő

Alattunk elterülő Abaliget már karnyújtásnyi távolságra volt, de mi nem siettünk annyira, inkább mondtam a srácoknak, hogy csináljunk itt is egy csapatképet! Itt az eredménye! Sikeresen kitakartuk Abaligetet!

Csapatkép

Innen lefelé szinte száguldoztunk, csak én álltam le folyamatosan fényképezgetni.

Már nem messze van Abaliget!

Falu előtti rész már ismerős volt, ezért könnyen megtaláltuk a helyes utat, de táblázottsága, jelzettsége nem sokat javult a Mátrix óta. A lenti képen Gábor mellett a villanyoszlopon van az a jel, amit mi sötétben hiába kerestünk!

Itt sem találtuk a jelzést a Mátrixon!

Vasárnap délután sokan horgásztak, sütkéreztek a Abaligeti tavon, mi csak a sétányán futottunk el egészen a horgász büféig.

Abaligeti horgásztó

Itt leültünk a hűvös padokra és megittunk 1-1 üveg hideg alkoholmentes Pécsi szalon sört. Beszélgetés közben először a sörömet vertem le a kezemmel, de még pont el tudtam kapni, majd kicsit később ugyanígy jártam a fényképezőgépemmel is. Kezdtem fáradni.

Pécs lelke

Emellett azért a lában sem volt 100%-os, de gondoltam innen már fél lábbal is hazafutok. Mikor elfogytak a söreink, ha nehezen is de tovább baktattunk a pecsétért.

Abaligeti csónakázó tó 

A csónakázó tó melletti barlang bejárat pénztárának oldalán volt a dobozka. A pénztáros segítőkész volt és még bélyegzőpárnát is a rendelkezésünkre bocsátotta.

Abaligeti barlang bejárata

Épp lent volt egy csoport, már gyülekeztek a következőre befizetők, amíg én lementem a bejárathoz és a rácson bekukucskálva lefotóztam a cseppkőbarlang elejét.

Abaligeti barlang

Közben a srácok már végeztek és én következtem a pecsételéssel.Gyors én is végeztem, majd visszaadtam a párnát.

Kékkör

Amíg a srácok még szedelődzködtek én megindultam felfelé, de nem sokáig jutottam, mert a Denevér múzeumnál leragadtam fényképezni.

Denevér múzeum, Abaliget

A barlang felett rengeteg ösvény, csapás között lehetett válogatni. Próbáltunk a festett jelzés mentén menni, a többi az évek során kijárt vadcsapás volt. Meredek részt sétáltuk, de amint egy kicsit lankásabb lett ismét kocogásra váltottunk.

Ismét kapaszkodunk!

A lenti képen jó látszik, hogy a régi táblán kevés információ van, az újakon már sokkal több, csak sajnos nem lehet teljes mértékben azokra támaszkodni. :(

Régi és új!

Bázzal még bírtuk, de Gábort eléggé kivette az Abaliget előtti szakasz, ezért mindig kicsit leszakadozott tőlünk. Mikor már nem láttuk akkor mindig bevártuk.

Segítségnyújtás

Még Petőcz előtt találkoztunk egy "kiránduló" párral, strandpapucsban, szandálban voltak és tőlünk kérdezgették, hogy merre is vannak! Igazán azt sem tudták honnan jöttek! Aztán a jelzésekből, amiket láttak arra következtettünk, hogy nagy valószínűséggel Teca mamától indulhattak. Okostelefonon próbáltak tájékozódni, de természetesen nem volt rajta semmilyen használható térkép! Lefényképeztettük velük a térképünket és elmagyaráztuk merre is kellene menniük, hogy visszaérjenek Pécsre.

Volt Petőcz akna

Kis közjáték után pillanatok alatt a volt Petőcz aknánál voltunk. rövid aszfalt majd a Rigó-forrás után ismét terepen kezdtük meg az utolsó nagy emelkedőt Jakab-hegyre.

Jó lenne már fent lenni!

Pálos-kútnál megálltunk ittunk, aztán onnan már három felé szakadva értünk fel a magaslatra. Zsongor-kő előtti padokon várt Báz, majd még mielőtt Gábor is felért volna gyors kiszaladtam a kilátóhoz.

Kőbaba

Imádom ezt a helyet, sosem hagyom ki ha erre járok, a kék sáv nem megy ide le. de aki erre jár az ki ne hagyja!

Zsongor-kő

Aztán Báz is ki jött, mikorra visszamentünk már a padoknál várt Gábor. Egy keveset ittunk, ettünk, azután tovább álltunk.

Pálos-kolostor romjai

Pálosoknál most nem álltam le, csak futtából lőttem egyet a romokra, aztán iszkiri a fiúk után.

Földsánc a Jakab-hegyen

Innen sokáig csak lejt a pálya, átbuktunk a földsáncon aztán már csak arra kellett figyelnünk, hogy a nagy lendületben nehogy orra bukjunk.

Panoráma

Az irtástól már feltűntek Pécs házi hegyei, a Misina és a Tubes. Mondhatni a hazai pálya. De még nagyon távoliak voltak és igazából meg is kellett őket kerülnünk.

Fenyves-forrás

Fenyves-forrásnál még mindig volt abaligeti vizünk, így azt most kihagytuk, de innen már csak pár pillanat volt a Patacsi-mező. A blokkház előtt páran piknikeztek, mi meg becsörtettünk annak teraszára, hogy pecsételhessünk a füzetünkbe.

Bélyegzőhely, Patacsi-mező

A vörös-hegyi emelkedő már nem kellett volna, de még szerencse, hogy nem volt olyan hosszú és vészes mint a jakab-hegyi.

Útközben

Remete-réten rengetegen töltötték a vasárnap délutáni szabadidejüket. Meg is néztek minket, hogy mit csinálhat ez a három kizsigerelt futó. Aztán egy úrral elbeszélgettünk és meg is lepődött, hogy honnan jöttünk.

Remete-rét

Remete-rét és Büdös-kút között semmi érdemleges nem történt! :) Na jó leszámítva, hogy Báz talált egy adóbevallásos borítékot.

Futunk a kéken

Meg, hogy én egy kanyart levágtam. Ezt egész életemben hallani fogom a srácoktól. Bázzal kicsit hamarabb értünk a kulcsosházhoz, pecsételtünk aztán vártuk Gábort.

Büdös-kúti kulcsoház

Nem sokára eléggé elcsigázva meg is érkezett. Körülbelül 57 kilométer volt a lábunkban, így ez nem csoda.

Pecsételés

Innen már nem sok volt vissza, hullámvasutaztunk egy kicsit, előbb kereszteztük a sárga sáv jelzésű turistautat, majd a zöld sávot és végül a Dél-Dunántúli Piros túra ösvényét is magunk mögött hagytuk.

Sárga sáv kereszt-ezése

Zöld sáv keresztezése

Piros sáv keresztezése

A piros után kiértünk a  Lapis és Árpádtető közötti műútra és azon futva értük el az előző kiindulási pontunkat. Fehér-kúti kulcsosházig már nem mentünk el, mert az a szakasz és az a pecsét már az előző alkalommal meg volt.

Kereszt-kunyhónál

Innen már hazai pályán csapattuk egészen a Tettyéig. Rábay-fáig a piros kereszten, onnan Dömörkapuig a piros sávon, majd le a sárga sávon a Semiramis-ig. 

Csapatkép Tettyén

  Közel 12 óra volt a teljes időnk, nem mondom, hogy könnyű volt, ellenben nehéz. A lábam végig fájt, de kibírtam. Mikorra ezeket a sorokat írom szerencsére már a múlté ez a sérülés. Mindenkinek ajánlom, hogy sokat nyújtson! Május 22-én futottuk ezt a szakaszt, elég sok idő eltelt azóta, de csak mostanra sikerült megírnom a posztot! Ebben az is közre játszott, hogy vasárnap indulunk a folytatásra és ha most nem végzek vele, akkor nagyon feltorlódtak volna a dolgok! Folyt köv hamarosan!