2018. január 25., csütörtök

Az Őrség mindig szép! Még ha lőnek, akkor is!


9. szakasz: Kondorfa - Kerkakutas
2018. január 20.
Run the Map: 57 km, +980 m
Runkeeper: 55,61km, +694 m

9. szakasz térképének letöltése

Tavaly, 2017 februárban (hú de régen volt!) úgy autóztunk haza Kerkakutasról, hogy tavasszal befejezzük a Rockenbauer Pál Dél- Dunántúli Kéktúrát, aztán ősszel elkezdjük az Országos Kéktúrát. Majd jött a nyár, ősz, Karácsony, stb. , eltelt egy teljes év, úgy hogy egy lépést se tettünk meg közösen a Kéken. Persze mindhárman futottunk sokat, sokfelé, hol közösen, hol külön-külön, de a Kék valahogy nem jött össze.

Decemberben már nagyon akartuk az egyik hétvégén, de aztán nem volt idő rá, így helyette futottunk egy homerunning 02.-t. 2018-as viszont már tényleg nem indulhatott másképpen, csak egy közös futással a KÉKEN….



A logisztika megint nem volt egyszerű, hiszen a következő szakasz az Őrségen át vezetett, ahol a tömegközlekedés finoman szólva se sűrű. Végül úgy oldottuk meg, hogy Kerkakutasra mentünk 2 autóval (1 autó Pécsről Milánnal, Gáborral, én meg a másikkal Nagykanizsáról), otthagytuk az egyiket, majd át autóztunk Kondorfára, a kiszemelt táv kezdőpontjára.

Szóval kb. egy év után, szombat reggel fél 9 után pár perccel, hárman Gábor, Milán és Én újra pecsételtünk a Kék igazoló füzetünkbe, méghozzá a Kondorfai kocsma belső terében.

Januárhoz képest az idő tökéletesnek ígérkezett. Reggel mínusz 1-2 fok volt, napközbenre pedig plusz 5-6 fokot jósoltak és napsütést.


A reggeli kocsmai vendégek beszélgetésének tárgya, a közelben folyó vadászat, kissé megzavarta ugyan a jó hangulatunkat, de utána megnyugtattak minket, hogy amerre megyünk ott már nincsenek vadászok… 

A Kondorfa Felvég nevű részét elhagyva, a Lugos-patak hídján átkelve, indultunk neki az 55-60 km-es aznapi penzumnak. A cél nyilvánvalóan a másik autó Kerkakutason.

Kondorfa és következő település, Szalafő, közötti szakaszt a patakvölgyben egy szép és hihetetlenül csendes fenyőerdő borítja, ami azonban valami viharban komolyan sérülhetett, mert nagyon sok fa ki volt dőlve, meg volt hajolva. Ez nehezített ugyan az előrehaladást, de nem bántuk, csak sajnáltuk a fákat és az erdőt.



Szalafő feletti rét, kaszáló nagyon hangulatos volt. A reggeli fényben futottunk a fagyott talajon, szikrázott a zúzmara a fűszálakon. Fullba nyomtuk a romantikát! 



9 után értünk Szalafőre, ami egy tipikus őrségi település, azaz több, néhány házból álló „szer”-ből tevődik össze. Papszer nevű településrészen értük el aszfalt utat, majd elhaladtunk egy régi gatterből, fűrészüzemből kialakított nagyon hangulatos fogadó mellett, aztán Templomszer-nél a Kék levitt minket a Szala patak völgyébe.



Szala patakból lesz később Zala folyó, ami a Balatonba folyik. Meg Szalafőnek se véletlenül ez a neve, hiszen néhány kilométerre innen van a Zala, bocsánat a Szala forrása. Mindenesetre néhány km erejéig a patak mellett halad a túraútvonal. Sokszor át is kellett kelni, egyensúlyozni rissz-rossz hidakon, de volt hogy csak önszorgalomból mentünk át a másik partra… ☺

Nagyon szép és jól futható szakasz volt ez és kifejezetten élveztük, hogy jól haladunk és sár sem volt a fagy miatt.



Gyorsan el is értük Őriszentpétert, az Őrség fővárosát. Először Keserűszer nagyon szép házaira, portáira csodálkoztunk rá, majd pedig Templomszer-en néztük meg az Árpád-kori erődtemplomot, melyet egykor komoly vizesárok is védelmezett. Ezért is szeretem ezeket a futásokat, mert a sport, a természet és némi kultúra elegye egy-egy ilyen nap.



Befutottunk Őriszentpéter központjába, ahol is megkerestük a pecsételőhelyet a Centrum éttermet. Hát nem tudom mennyire örült a pincér, de gondolom azért hozzá van szokva, hogy csapzott túrázók, futók becsörtetnek pecsételni, aztán mennek is tovább. Itt még nem akartunk semmit sem fogyasztani, hiszen a futózsákokba volt minden jó és még csak 15 km-t tettünk meg, így időzni se akartunk nagyon.

A városka központjától Bajánsenye felé vettük az irányt közúton, majd néhány szász méter követően arról jobbra letérve visszatértünk az erődbe. Itt egy szakaszon a régi őrségi vasútvonal nyomvonalán, a töltésén haladtunk. Talpfák sincsenek már, csak a térképek jelzik, hogy itt régen vasútvonal volt.



Amikor már azt hittük, hogy minden körülmény tökéletes, már hideg sincs…., szépen lassan felolvadt a talaj, és megmutatta magát az erdőgazdasági gépek által feltúrt 40 cm mély sár. Finom volt. Belassultunk ☺



A következő település, Dávidháza előtt még kereszteztük az „új” őrségi vasútvonalat, pontosabban átmentünk alatta egy agyongrafitizett aluljáróban. Érdekes látvány a semmi közepén, az Őrségben, egy rakat graffiti.

Dávidháza Fő utcájáról balra letérve újra egy szép tölgyerdőben haladtunk tovább Kercaszomor irányába, már ha éppen tudtunk és nemvolt dagonya. Ahol tudtunk futottunk, de sok helyen brutál sár volt az úton és így csak mellette, a dzsindzsába gyalogolunk.




Kercaszomorra egy nagyon szép református templom mellett értünk be, majd kulturális örökségünk hívó szavának eleget téve, egy kicsit letértünk a kékről és megnéztük a Szomoróci haranglábat is.




A következő dombhát előtt átmentünk a Kerca patakon, ami majd később belefolyik a Kerka patakba.

Magyarszombatfa felé először vegyes erdőben, majd egy nagyon szép fenyvesben futottunk.

Egy rövid szakaszra becsatlakozott utunkba a „Vasfüggöny” túraútvonal is, illetve volt olyan rész, ahol a 4 nagy túrajelzésből, turista „főútból” 3 együtt megy. Csak a piros hiányzott ☺






Magyarszombatfára délután 1 óra előtt érkeztünk meg, azaz 4,5 óra alatt kb. 32-33 km tettünk meg, ami ebben a stílusban nem is olyan rossz . Felkerestük a Tűzzománc Szomjoltó nevű helyi nevezetességet, pecsételés céljából, ahol olyan szívélyes vendéglátásban volt részünk, hogy oda se megyünk többet ☺. Azért a vízkészleteinket feltöltöttük és meg is „ebédeltünk” a teraszon.




A falut elhagyva a Kék a Ritási- dombra vezet fel, ahova szépen fel is kocogtunk. Ott egy 7 emeletes geodéziai torony helyezkedik el, ahova tilos és életveszélyes felmászni, így csak képeink vannak, szöveg nincs ☺







Szóval nagyon jó hely. Hihetetlen kilátással az egész Őrségre, a közeli ausztriai Alpok vonulatokra… Annyi még, hogy én már néhány komolyabbnak mondott hegyet is megmásztam, köztük 6000 m felettit is, de ennek a toronynak a tetején lévő betonoszlopot határozottan ölelgettem és addig el nem engedtem, amíg el nem indultunk lefelé. Para volt, na. Gábornak meg felfelé begörcsölt a combja és így 7 emeletnyi tyúklétrán egy lábon próbált egyensúlyozni. Ez is para volt…. De ami ezután következett, na az volt igazán para.

A toronyból lefelé láttam, hogy a torony mellett álló terepjáró felé közelít egy jól megtermett vadászemberféleség, puskával a vállán. Hallottuk, hogy dörren egy-két lövés az erdőben a környéken, de nem tulajdonítottunk neki nagy jelentőséget, mert sehol sem láttunk figyelmeztető táblát, hogy vadászat lenne. Gábor, mondván hogy ő már belassult, elindult lefelé a hegyről a jelzésen, Milán még fotózott fenn a toronyban ezért gondoltam megszólítom a jóembert, hogy mi a szitu. Mondtam neki, hogy merre mennénk, és ugye nem lesz gond. Erre kikerekedtek a szemei, hogy arra semmiképp se menjünk, "mert életveszély van", 25 (!!!) puska van az erdőbe és hajtóvadászat van. Abban a pillanatban Gábor után kiáltottam, hogy jöjjön vissza, de ő már trappolt visszafelé. Magyarázta az ürge, hogy merre kerüljünk, ami nagyjából annyit jelentett, hogy menjünk vissza faluba és az aszfaltúton menjünk át Velemérre (vagy várjuk meg a 16h-át /G), de a például a kezünkben lévő térképre rá se nézett , mondván, hogy ő azt nem érti….

Ezt megfogadva el is indultunk lefelé egy murvás, majd aszfaltos úton. Közben arról beszélgettünk, hogy mi van, ha én nem megyek oda és én nem kérdezem meg? Simán hagyja, hogy belefussunk a vadászat közepébe ????

Amikor a falu határában voltunk, a présházaknál és a temetőnél, gondoltuk itt már nem lehet gond, azért elindultunk az aszfalttal párhuzamosan, a hegyoldalba egy földúton. Ezt le is egyeztettük egy helyi emberrel aki szintén azon bosszankodott, hogy ezt a vadászatot sehol se hirdették, pedig itt ropognak a fegyverek a szőlője mellett. Meg is mutatta, hogy merre menjünk szerinte Velemér irányába… Egy rövid szakaszra befutottunk az erdőbe, ahol is balra néztünk és azt láttuk, hogy az erdőben felénk közelednek a hajtók kurjongatva, vagyis pontosan az történik, amit el akartunk kerülni: befutottunk a hajtók és a vadászok közé. Ez a lehető legrosszabb, mert ugye a vadak is ott vannak. Na fa….! Amilyen gyorsan csak tudtunk kiiszkoltunk az erdőből (a közeli temetőbe szántóföldön át, csak stílusosan /G). Néhány perc eltelt (és elkezdődött a "háború" /G) mire összeállt a kép, hogy nem sokon múlott, hogy komoly bajba sodorjuk magunkat…..

Amint elvonultak a hajtók gyorsan visszafutottunk a faluba és elindultunk a főúton Velemér irányába. Az úton találkoztunk egy traktorral, aminek a platóján vagy 5-6 vaddisznó hevert… hát nem lettünk volna szép látvány. Próbáltunk ez a kis intermezzo után újra a lényegre, a Kék futásra koncentrálni, de egyértelműen befolyásolta a beszélgetéseinket a történtek. Erről nincsenek képek sajnos☺ 
Túra előtt mint mindig, elég körültekintően (nem az első ilyen utunk és elég messze megyünk) megnéztünk minden a területet érintő figyelmeztetést: természetvédelem, vadászat!!!, vadásztársaságok!, tiltások, időjárás. Utólag is próbáltuk fellelni hátha mi nem találtuk csak, erről a 25 puskás vadászatról sehol egy szót sem, sikertelenül. /G 


Azért csak futottunk tovább és el is értünk Velemérre, ahol megnéztük a szintén Árpád-kori XIII. században épült templomot. Maga a falu is nagyon érdekes és szép, bár a porták annyira nincsenek rendben, mint Őriszentpéteren vagy Szalafőn, de a templom mindenképpen megér egy kitérőt.




Velemérről Szentgyörgyvölgy felé vettük az irányt újból az erdőben, újra a kéken. Itt voltunk a legközelebb a magyar-szlovén határhoz, ahova Milán mindenképpen ki szeretett volna menni. Hagytuk, megvártuk. A képen látható fehér oszlopok jelzik a határt. Szerintem tuti át is ment ☺



Gábornak ezen a részen már el kezdett fájni a lába, ezért egy ismerősétől hallott futóstílust tökéletesítésén kezdett el dolgozni: „felfelé gyaloglás, lefelé sunnyogás”.



Szentgyörgyvölgy faluban szintén a kocsmában volt a pecsét, ahol a nagy ijedtségre ittunk is egy jó kólát .





A pecsételés után indultunk neki az utolsó 10 km-nek. Tudtuk, hogy ez már biztos menni fog, még ha lassan is. Milánnal néha előrefutottunk, aztán vissza, néhol csak simán bevártuk Gábort. Előbb aszfalton lefutottunk egy szép legelőre, majd murvás utakon elértük Felsőszenterzsébetet, majd Alsószenterzsébetre robogtunk át.





Az utolsó kilométerek már eseménytelenül, csöndben teltek.

Kerkakutasra 5 után érkeztünk, már sötétbe. Gáboron látszik, hogy kicsit megviselte az utolsó 15-20km a folyamatos lábfájása miatt, de azért elégedettek voltunk, főleg, hogy túléltük ☺



Hazaút nekem gyorsan eltelt, hiszen én csak Nagykanizsáig mentem, viszont a többiek még aznap visszaautóztak Pécsre. Biztos nem volt az már annyira jó!

Szóval ismét egy emlékezetes futást tudtunk le, megcsináltuk az eltervezett távot, szép volt, és kalandos. Bár a vadászatos részt lehet kihagytam volna… Legközelebb, remélhetőleg 2018 március-április időszakban már biztos 2 naposra megyünk, hiszen kb . 105 km van hátra a Dél-dunántúli Kéktúrából Irottkőig, azt meg 2 nap alatt meg lehet/kell csinálnunk ☺

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése